Kedves szülők és érdeklődő szakemberek!
Szeretnék mesélni egy számomra nagyon fontos megközelítésről, szemléletről, amit a fejlesztő, gyógyító munkában dolgozók jól ismernek, de keveset esik róla szó. A terhesség időszakában nem is kérdés, hogy anya és gyermeke egy testben, nagyon szoros fizikai és lelki kapcsolatban élnek, össze vannak kötve igen hosszú ideig. Teljesen érthető, hogy hatnak egymásra. A várandósság ideje alatt ezt igen sokat halljuk a nőgyógyásztól, a védőnőtől a leendő anyuka egészséges életmódjával, táplálkozási szokásaival, megfelelő vitamin és ásványi anyag ellátottságával, életvitelével, pihenési igényeivel kapcsolatban. Viszont erről az egymásra hatásról mintha megfeledkeznénk, miután megszületik a baba. Az újszülött továbbra is nagyon szoros testi, lelki kapcsolatot igényel. Anyukája táplálja jó esetben anyatejjel, ő gondozza, teszi tisztába, altatja, vigasztalja. Mindez fizikai kapcsolatban valósul meg, és továbbra is hatnak egymásra. A koraszülött gondozásban ma már (hála és köszönet érte!) egyre elterjedtebb hazánkban is a "kenguru" módszer. Ez azt jelenti, hogy az ideálisnál korábban érkezett babáknál megfigyelték, hogy a szülőkkel való tényleges fizikai közelség jótékony hatással van a babákra. Anyukájuk, apukájuk csupasz mellkasára helyezik őket, biztosítva ezzel a még nagyon hiányzó kapcsolatot, bőr - bőr kontaktust. Ezek a "kenguruztatott" babák jobban fejlődnek, nyugodtabbak társaiknál.
Ez a szoros testi, lelki kapcsolódás a gyerek számára az életben maradás feltétele és körülbelül 8 -10 hónapos korra kezd picit távolodni. Szépen mutatja ezt az eltávolodást a mozgásfejlődésük is. A 8 - 10 hónapos baba már kúszik, mászik, esetleg felállva fedezi fel a környezetét, bejárja a lakást és nyitni kezd az "idegenek" felé is. De az egymásra hatás még erősen működik! A babák különleges szenzoraikon keresztül érzékelik az anyuka hangulatát, érzéseit, és reagálnak is rá. Sokszor mondják is az anyukák, hogy érzik, ha baja van a babájuknak. Kérdem én, miért is gondoljuk azt, hogy ez az érzékelés fordítva nem így működik?
Fejlesztések alatt sokszor látjuk, hogy a szülő az, aki valami diszkomforttal, testi vagy érzelmi problémával küzd, fáradt vagy feszült. A gyerekek "csak" ezt tükrözik, erre reagálnak. Ilyenkor vannak a megmagyarázhatatlan vagy vigasztalhatatlan sírások, alvási vagy etetési problémák az orvosilag egyébként egészséges babáknál is. Jó és nem elhanyagolható megközelítés ilyenkor az anyuka segítése. Minél kisebb a baba, annál szorosabb a kapcsolat, és a segítség is kézzel foghatóbb. Ha anyuka jól van, nyugodt, azt a baba is érzi és viselkedésével tükrözi. Számos esetben tapasztaltam, hogy pusztán az anyuka kezelésével a baba panaszai is oldódnak. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy egy-egy sírós babánál kizárólag az anyukának lehet feszültsége, de hogy kihatnak egymásra az biztos. Az én megközelítésemben fontos szerepet játszik a noninvazív azaz kellemetlen - esetleg fájdalmas beavatkozástól mentes módszer. A BOWEN technika erre teljesen alkalmas. Ha lehetőség van rá, és a baba egészségi állapota megengedi, hat hetes koráig ha nem muszáj még nem nyúlok hozzá, neki ez az első pár hét a külvilághoz való alkalmazkodásról, anyának és gyermekének egymás megismeréséről szól, nem zavarom benne őket. Az anyukájának sok segítséget tud nyújtani a szóbeli tanácsadás, amit a védőnők igyekeznek ellátni, viszont vannak olyan feszültségi állapotok, amelyeket a legjobb szaktanács sem tud megnyugtatóan feloldani. Hogy Jung szavaival éljek, „Gyakran a kéz oldja meg a talányt, mellyel az értelem hiába küzdött”.
Ilyenkor csak az anyukát kezelem feszültség oldó Bowen technikával.
Nagyon sok esetben jó hatást érünk el az együtt kezeléssekkel is. A Bowen, mint technika kivitelezhető anya és gyermeke térben és időben egy helyen való együtt kezelésére. A kapcsolat, az egymásra hatás kölcsönösen és mindkét irányba működik. A babák befogadóbbak, ha az anyukák feszültségmentesek vagy egy-egy állapottal szemben elfogadóbbak, kevésbé aggódnak. Nem utolsó sorban igen fontosnak tartom a saját testi tapasztalat szerzését is. Sok fejlesztő, kezelő módszernél jelen vannak a szülők, de nem tudják, nem érzik mi történik, mit érez a gyermekük. Határozottan jó megoldásnak találom, ha „kipróbálják” a módszert. A saját testi élmény megtapasztalása után láthatóan nagyobb a módszer iránti elfogadottság is.
Mindezek mellett az együtt kezelések eredményei magukért beszélnek.
